Brian May, Roger Taylor és Tim Staffel közremûködésével megalakult 1967-ben a Smile nevû zenekar. Tim Staffelnek a szerepe a csapatban énekes és basszgitáros volt. A Smile három tagja nagyon komolyan vette a tanulást is a zenei karrier mellett, de olyan tapasztalatlanok voltak, hogy aláírtak egy elõnytelen szerzõdést. A Mercury amerikai cég Angliában semmilyen komoly bázissal nem rendelkezett, mindössze terjesztési megállapodásai voltak.

Velük szerzõdött a Smile, és John Anthony producerrel bevonultak a stúdióba. Az eredmény egy 'Earth' nevû kislemez lett. A dalt Tim Staffel énekelte. A hátoldalon a 'Step On Me' címû dal volt, melyet Brian és Tim énekelt duóban. A lemez megbukott, jórészt azért, mert az USA-ban dobták piacra mindenféle támogatás nélkül. Angliában nem került forgalomba, s az együttest a Mercury szép csendben dobta. Ez lehetett az oka, hogy Tim Staffel kivált az együttesbõl és szólókarriert kezdett. A Smile zeneileg megfelelt a kor igényeinek, de Staffel hangja feltehetõen nem alkalmazkodott volna a változó követelményekhez annyira, mint utódjáé... így aztán lehet, hogy távozásával még jót is tett.

1969 nyarára Brian és Roger igencsak elvesztette kedvét a zenében. Brian õsszel munkába állt, egy londoni iskolában matematikát tanított, és e közben nem tudta eldönteni, hogy folytassa-e a kutatómunkát. Ez idõ alatt Tim Staffel határozottan kitartott szólókarriere mellett. Létrehozott egy új bandát, a Humpy Bongot, amelynek õ volt az énekese. Idõközben az a srác, akivel Staffel közösen bérelt lakást, beszállt Roger Taylor használtruha üzletébe a Kensigton Streeten. Ez a srác korábban mûvészettel foglalkozott és igen határozott elképzelései voltak arról, hogyan kell egy zenekart vezetni. Õ volt Freddie, akit Tim mutatott be Rogernek és Briannek. Brian és Roger hajlandóak voltak Freddie elképzeléseit meghallgatni, bár Brian úgy döntött folytatja a tanulmányait.

Brian a mai napig nem felejtette el, hogy Freddie, amikor meghallgatta a Smile anyagát, rögtön ezt mondta: "Miért vesztegetitek ilyesmire az idõt? Eredetibb dolgokat kell csinálni. Sokkal demonstratívabban kellene tálalnotok a zenét. Ha én volnék az énekesetek, másként csinálnám." Freddie terve elég egyszerû volt: aLed Zeppelin "keménységét" kell új vizuális megoldásokkal kombinálni és javaslatára nevezték el a bandát Queen-nek.

Freddie:"Évekkel korábban találtam ki a Queen nevet... Milyen fenséges, milyen fényesen hangzik... Van ereje, mindenki azonnal megérti. Segíti a látványosságot és különféle értelmezésre ad lehetõséget. Tudtam, hogy "homokos" jelentése is van (Queennek mondják a nõi szerepet betöltõ férfi homoszexuálist is), de ezzel számolni kellett."

Briant és Rogert megkeserítették a Smile-al szerzett tapasztalatok. Brian fáradtságot nem kímélve készített egy gitárt, amely volt olyan jó, hanem még jobb, mint bármely készen kapható. Mindannyian intelligens, jól képzett fiatalemberek voltak, akik könnyen találhattak volna jól fizetõ állást, ám ha már rockzenekart alapítottak, komolyan is vették és sikerre akarták vinni. Ezért lassan haladtak.

1970-ben csak próbáltak és dalokat írtak mind a hárman, csiszolgatták az anyagukat, s olykor baráti bulikon zenéltek. Nem akartak semmit sem elsietni. A legenda szerint hat basszusgitárost nyûttek el villámgyorsan, mielõtt kikötöttek volna a szerencsés hetediknél, John Deaconnál. Freddie megtervezte az együttes emblémáját és ezzel minden készen állt a nyilvános fellépéshez.

1971 júniusában léptek fel elõször, mint Queen együttes Hornsey-ben a College of Estate Management-ben. John Deaconnal vált a Queen a rockvilág egyik legstabilabb együttesévé. Nagyjából egész 1971-ben a megszokott mederben folyt tovább az élet. May és Deacon tanul, míg Roger és Freddie a ruhák mellett mûtárgyakat is árul. Egyre többször kerül szóba a profizmus.

Freddie: "Oké, mondtuk. Ráállunk a rockra, de teljes gõzzel. Úgy gondoltuk azért, hogy másodvonalban zenéljünk, nem érdemes sutba dobni mindazt a tudást, ami más téren szereztünk."

Roger: "Az elsõ két évben semmi sem történt. Mindannyian tanultunk, a banda pedig nem fejlõdött. Nagy ötleteink voltak és mind úgy éreztük, hogy be fognak jönni."

Brian így emlékszik a Queen pályafutásának elsõ éveire: "Igazán jó zenét akartunk csinálni, ha egyszer otthagyjuk a pályát, amire olyan keményen készültünk. Mindannyiunknak sok veszteni valója volt, így tehát nem volt könnyû a döntés. Hogy õszinte legyek nem gondoltam, hogy három kemény évbe telik, hogy elérjünk valamit.
Nem volt sétagalopp."

1972 év elején volt az igazi áttörés. A De Lane Lea lemezstúdió ki akarta próbálni új berendezéseit
és valami olyan látványosságot akart, amellyel megfoghatja a jövendõ klienseket, a bimbózó "heavy rock" képviselõit. Ezért stúdió bemutatókat szervezett. Néhány jó barát segítségével a Queené lett a buli. Fizetségképpen korlátlan stúdióidõt kaptak.

1972 elejét ebben a stúdióban töltötték, bemutatókat készítettek teljesen kihasználva a rendelkezésre álló technikát. Ám egyik lemeztársasággal sem sikerült a szerzõdésig eljutniuk. Sok stúdiótechnikus eljött megnézni a Queent, köztük Roy Thomas Baker és John Anthony, a Wardur Street-i Trident-stúdió mérnökei. Amikor meghallgatták a Queen mûsorát, rögtön tudták ez az, ami nekik kell. A Trident éppen bõvíteni akarta tevékenységét saját lemezkiadással.

A Tridentnek tetszettek a demók, de hallani akarták az együttest élõben is, ezért szerveztek egy koncertet Pheasantryban, egy Kings Road-i klubban. A Trident elégedett volt a látottakkal és aláírt egy szerzõdést, miszerint elhelyez egy kész Queen albumot egy lemeztársaságnál és fedezi az elõállítás költségeit. Az EMI pedig egy új "heavy rock" anyaggal akart megjelenni, és ezért sikerült nekik eladni a Queent. Aztán az EMI ráült a dologra, tehát a Trident és a Queen kapcsolata nem valami fényesen kezdõdött. Decemberben indultak a lemezfelvételek a stúdióban és egészen a következõ év májusáig folytatódtak. Az EMI még mindig egy új védjeggyel kapcsolatos tervein kotlott és mire végre piacra dobta az albumot, olyan reklámhadjáratba kezdett, hogy azonnal elkezdték vádolni õket, azzal hogy "nyomják" a lemezt.

A Queennek akkora sikere volt, hogy a Mott The Hoople felkérte õket, hogy kövesse õket a Queen elõzenekarként az USÁ-ba. A MAM ügynökség pedig azonnal leszerzõdtette õket egy önálló angliai turnéra, a tavaszra. Ám a rocksajtó azonban továbbra sem vett róluk tudomást.

1974 az az év, amikor végre kezdenek bejönni a dolgok. A "Seven Seas Of Rhy" Freddie dala, amelyet az elsõ albumra is felvettek, most a másodikon befutott és nem csak egész Európában, hanem az USÁ-ban és Japánban is.
Harmadik albumuk felvételével szeretnének vigasztalódni a Brian betegsége miatt félbeszakadt amerikai turné miatt. Akkor dolgoznak rajta, amikor May hullámzó egészségi állapota ezt lehetõvé teszi. Lett rajta egy óriási siker is a Killer Queen.

Újra útra kelnek hogy ismét megpróbálják meghódítani Amerikát. Brian:"1974-ben a Killer Queen volt a fordulópont. Ebben a dalban sikerült legjobban összesûríteni, hogy milyen zenét is akarunk és a sikerére is nagy szükségünk volt. Tudod, üres volt a zsebünk, akár a többi küszködõ rock 'n' roll bandának. Kis garzonokban laktunk, mint a többiek."
Freddie a Killer Queenrõl: "Egy elsõ osztályú call girlrõl szól és csak azt akartam elmondani vele, hogy nagymenõk is lehetnek kurvák".

1975-ben végre visszatér a Queen az Államokba. Ez alkalommal, mint fõ attrakció. Most sincs szerencséjük. A kritikusok a Led Zeppelinhez hasonlítják õket és nem éppen hízelgõen. Komolyabb baj azonban, hogy Freddie-t ledönti egy gégegyulladás a turné közepén. Hét koncertet kellett lemondaniuk, de a végén csak egy maradt el véglegesen. A kislemezük és albumuk egyaránt elõrerukkolt az USA-beli slágerlistákon.

Kis pihenõ után Japánba folytatták útjukat. Õsszel kezdõdik a Queen eddig legnagyobb szabású lemez felvételei, ez a ’A Night At The Opera’. Legalább hat különbözõ stúdióban vették fel az anyagot és minden trükköt be akartak vetni. Ezt mindjárt egy kislemez követett, amin a ’Bohemian Rhapsody’ állt, amelynek hosszas vitákat elõzött meg a piacra dobása. Végül vállalta a kockázatot az EMI és a lemez az elsõ helyre került.

Freddie operáját May és Baker vezényletével 180 fõs kórus keltette életre és annyi gitár, amennyi túlharsogott egy igazi zenekart is. Ráadásul a Queen egy filmet is forgatott a dalhoz. Igaz, mindössze négy óra alatt forgatták le és 4500 fontba került, mégis meglehetõsen forradalmi volt, mivel a videóklippek korszaka még nem érkezett el.

Roy Thomas Baker a producer így emlékszik a kislemez felvételével kapcsolatos problémákra: "Nem egyben vettük föl az egészet. Megcsináltuk az elejét és a rock részt, de a közepét alaposan meg kellett szerkeszteni. Egyre nyújtottuk aszerint, hogy alakult a vokális anyag, mert Freddie megdöbbentõ ötletekkel állt elõ. Egyszer azzal jött, hogy van néhány ötlete a kórushoz, s akkor beraktunk néhány Galileót... Az alapot két nap alatt készítettük el." "Az opera rész felvétele hét napig tartott, napi 10-12 óra folyamatos énekléssel és röhögéssel, mert olyan mulatságosnak találtuk, hogy állandóan kibukott belõlünk. Aztán ott volt az a sok gitáranyag és végül két nap kellett a keveréséhez." A kislemez óriási sikere az albumot is felrepítette a csúcsra úgy karácsonytáján.

Február 24-én egy washingtoni koncert után Freddie a szó szoros értelmében beszélni sem tudott. Hangszalaggyulladás miatt pihentetnie kellett a hangját ezért hét koncertet kellett halasztani. Brian így emlékszik elsõ amerikai koncertreire: "Egy kis helyen játszottunk Los Angeles-ben, néhány este. Egyik nap elmentem megnézni a Led Zeppelint a Forumba és akkor arra gondoltam: Úristen, ha egyszer mi is itt léphetnénk fel, a legszebb álmunk válna valóra!". Freddie: "Volt egy pont, úgy két-három évre a kezdés után, hogy majdnem szétmentünk. Úgy éreztük nem megy, túl sok cápa van a
szakmában és nem bírjuk. De valami azt súgta bennünk, tartsunk ki. Tanultunk a tapasztalatainkból, jóból és rosszból egyaránt.... A negyedik albumig, ’A Night At The Opera’-ig nem kerestünk. A jövedelmünk javát pereskedés meg hasonlók vitték el."

Közben nekirugaszkodtak újból a stúdiómunkának új lemezük elkészítéséhez. Néhány koncert szakította csak meg a felvételeket, de ezek is tovább növelték népszerûségüket. A legjelentõsebb talán a londoni Hyde Parkban volt, ahol több mint 150 ezer rajongó volt kíváncsi rájuk.

Brian: "Igazán óriási volt. Nem is csak a mûsor, hanem az alkalom, a Hyde Park hagyományai. Ott voltam az elsõ koncerten, amikor a Floyd és a Jethro Tull szerepelt. Remek a hangulat és jó érzés, hogy ingyen van. Szerettük volna megismételni a koncertet, de túl sok problémát okozott volna. Éppen elég nehéz volt már megszerezni a helyet, s csak magunknak. Végül kompromisszumként - és mert a program fél órát csúszott - le kellett mondanunk az ismétlésrõl."

Az új album címe 'A Day At The Races' is mutatja, hogy az opera folytatásáról van szó. Ezt egy kislemez követte, amelyen a 'Somebody To Love' címû dal szerepelt, ami elérte a listák második helyét. Mire az album megjelenik, már Angliában félmillió megrendelõje van és karácsonyra a lista élére kerül.

Az 1977-es év kéthónapos amerikai körúttal kezdõdik. Elõzenekaruk a Thin Lizzy. A kritika lehúzza a Queent, de lelkesedik a Lizzyért és ezért sok új rajongót szereznek maguknak, akik csak a kritikusok tanácsára mennek ki, hogy meghallgassák a Lizzyt.

A Queen évfordulójának évét egy három hónapos amerikai, európai, majd két londoni fellépéssel ünnepli. Az NME sugároz egy interjút, vagy inkább vitát Mercury és egy Tony Stewart nevû újságíró között, "Humbug?" címmel. Süketek párbeszéde ez; Freddie számára a rock mindig is ragyogást jelentett és nem lát okot arra, hogy ezen a nézetén változtasson. Ennek eredményeként a Queen ódivatú jellege erõsödik, a szaksajtóval a viszonya pedig tovább romlik.

Bezárkóznak a stúdióba, hogy lemezre vegyék a "News Of The World"-öt, mielõtt visszatérnének az Államokba egy kéthónapos turné erejéig. Ekkor viszont meghódítják Amerikát a "We Are The Champions" címû kislemezzel, amely platinalemez lett és mindenfajta sportesemény szurkolótábora indulóként harsogja.

Brian: "Sokáig ügyet sem vetettek ránk, aztán hirtelen mindenki minket szidott és ócsárolt. Mindenféle sértést a fejünkhöz vágtak. Csak nagyjából a "Heart Attack" idején kezdett megváltozni a dolog." " Mindig is hatottak rám a kritikák. Azt hiszem a legtöbb mûvész így van vele, még ha tagadja is. Mindegy milyen magasra jutsz, ha valaki azt mondja, hogy egy nagy rakás szar az, amit csinálsz, rosszul esik." "A mostani punk rockról egy jót mondhatok: lehet, hogy jó útra tereli a bandákat. Túl hamar kerülnek reflektorfénybe ezek az emberek és tûnnek el a zenei irányítás parancsszavára, de biztos vagyok benne, hogy közülük az érték fennmarad." " A Thin Lizzy, mint elõzenekar, igazi kihívás. Le akarnak söpörni minket a színpadról és ez remek. Az embert táplálja mások energiája, mert ha õk igazán felkorbácsolják a közönséget, mi is sokkal nagyobb lendülettel indulunk. Ettõl lesz jó a koncert. Mi is ezt csináltuk, igazán megdolgoztattuk a Mott The Hoople-ot az elsõ angol-amerikai turnén."

Brian May Ringo Starral, Elton Johnnal, Ron Wooddal, Leo Sayerrel és másokkal együtt játszik azon az albumon, amellyel Lonnie Donegan "visszatér", a 'Putting On The Style'-ban. Freddie pedig Roy Thomas Bakerrel együtt Peter Straker albumának producere.

1978-ban csak egy hónapot töltenek Európában, folyamatosan turnéznak, majd négy angliai koncerttel fejezik be a körutat. Aztán újra bezárkóznak a stúdióba a "Jazz" felvételei elkészítéséhez. Az album két dalából reklám okokból kislemezt csináltak. Az album egyik reklámját betiltják Amerikában.

Készül egy klip is. May egyik dalának 'Fat Bottomed Girls' a címe. Mercuryé pedig 'Bicycle Race'. Valami nagyokosnak támad az a zseniális ötlete, hogy több tucat meztelen lányt szed össze bicikliversenyre. A verseny helye a Wimbledon stadion. A kislemez borítójához és a plakáthoz egy meglehetõsen ártatlan képet választottak az

egyik lány hátsó felérõl. Nem akartak mást, mint egy kicsit poénkodni, de a klip mégis szexõrültek hírébe hozta az együttest. Az NME pedig közölt egy képet Freddie-rõl 'Fat Bottomed Queen' aláírással.

Az év hátralévõ részében az Államokban turnéztak, és igaz nem csitítja a vihart az, hogy a 'Jazz' kíséretéül meztelen lányokat vonultatnak fel a színpadon.

1979-ben két hónapos európai körútra mennek, amit egy hónapos japáni tartózkodás követett. Az európai koncertek felvételérõl nyáron lemez készül 'Live Killers' címmel. A hangminõség nem valami remek és sokaknak nem tetszett, hogy helyet kapott az albumon a 'Bohemian Rhapsody', mert a szám elhangzásakor a Queen nem is volt a színpadon. Roger nem titkolta, hogy gyûlöli ezt az albumot, de sikerült idõt nyerniük a következõ lemezükhöz.

John Reid ugyanúgy eltûnik a képbõl, mint a Trident és az együttesnek egyre inkább magát kell menedzselnie, igénybe véve egyre bõvülõ baráti körük segítségét. John Deaconrõl, a csapat legkevésbé feltûnõ tagjáról kiderül, hogy üzleti tehetség. Nyáron pedig Freddie végre lehetõséghez jut, hogy balettet készíthessen Derek Dean és Wayne Eagling hívja meg a Royal Balett színpadára, a 'Bohemian Rhapsody' és a 'Killer Queen' zenéjére készített koreográfia elõadására. Freddie hetekig próbál, ám a rocksajtó ügyet sem vet az eseményre.

Az évtõl a Kambodzsáért rendezett segélykoncerttel vesznek búcsút, amelyre ismét nem tudott újra összejönni a Beatles. Bejelentik, hogy elkészítik az elsõ filmzenéjüket a "Flash Gordon"-t, miután felkereste õket Dino de Laurentiis filmproducer, hogy készülõ filmjéhez írjanak zenét. S õk elfogadták a kihívást.

Freddie: "A 'Crazy Little Thing Called Love'-ot a fürdõszobában írtam. Az ágyam mellett most is van egy pianínó. Az éjszaka kellõs közepén is tudok komponálni, anélkül, hogy villanyt gyújtanék."

Roger: "A 'Crazy Little Thing Called Love' nem igazán rockabilly, de egy kicsit a fiatal Elvisre emlékeztet. Ez volt az elsõ ilyen lemez. Valahol olvastam, azt hiszem a Rolling Stone-ban, hogy John Lennon-nak ettõl a számtól jött meg újra a kedve a lemezkészítéshez. Ha ez igaz - és az utolsó albumát hallgatva érezhetõk némi hasonlóságok - , már megérte a dolog."

Brian az angliai turnéról : "A nagy csarnokokban nincs meg az az intim hangulat. Van helyette valami más. Érzed, hogy valami igazi esemény történik és minél több ember gyûlik össze, annál nagyobb a feszültség. Ennek eredményeképp még keményebben dolgozunk, hogy azokat is megfogjuk, akik csak hátul kaptak helyet." "Nem hiszem, hogy valaha is csinálunk ilyen nagy koncertet még Angliában, mert nincsenek igazán jó helyszínek. Bingley nem rossz, de piszkos, csúnya és kényelmetlen a közönségnek. Ugyanezt mondhatom el a birminghami NEC-rõl, de az már túl nagy is." "Jó volt elmenni ezekre a helyekre, megnézni milyenek, de nem sok olyan akadt, ahová szívesen visszamennék. Nem akarok még egyszer játszani sem az Earl's Courtban, sem a Wembley-ben és lehet, hogy ha majd játszottunk az Alexandra Palace-ban, azzal is így leszünk. De megéri elmenni, mert néhány különlegességet próbálunk ki 'Ally Pallyval'. Egy igazán nagy koncertet akarunk Londonban, hogy mindenkit elérjen, akit másképp nem tudunk."

1980 zsúfolt év volt. Amerikában és Európában turnéztak és még az is belefért az idejükbe, hogy befejezzék a 'The Game' és a 'Flash Gordon' felvételét. Karácsonyra akarták megjelentetni a 'Greatest Hits' albumot, ám helyette a 'Flash' zenéjével jöttek ki, mint hivatalos Queen albummal.Hozzátehetjük: elég vegyes fogadtatásban részesült.

Brian:" Láttunk húsz percet az elkészült filmbõl és úgy gondoltuk igazán jó...Mi is jót akartunk csinálni, igazi filmzenét. Ez sok szempontból újdonság volt, mert eddig rockzenekar még nem csinált ilyet, vagy ha igen, akkor kiherélték, vagyis kellemes érzelgõs háttérzenét írattak velük. Mi viszont megkaptuk a lehetõséget, hogy azt csinálhassunk, amit akarunk, amíg illik a filmhez."

Nem 1980-ban, hanem 1981-ben ülik meg a banda tizedik születésnapját. Az 'Another One Bites The Dust' listavezetõ lesz Amerikában mind a pop- és mind a soul-listán. A dalt John Deacon írta.

John: "Iskolás koromban sokat hallgattam soul-zenét és mindig is érdekelt. Jó ideje szerettem volna csinálni egy olyan számot, mint az 'Another One Bites The Dust', de eredetileg csak a basszus és a dallamvonal volt meg. Fokozatosan raktam hozzá a többit. A banda számos ötlettel segített. Azt gondoltam ugyan, hogy olyan dal lesz, amelyre táncolnak is, de nem is álmodtam volna, hogy ilyen sikere lesz. A dalt elkezdte játszani egy fekete rádióadó az Államokban, amelyrõl addig soha nem is hallottunk."

A Queennek sosem volt egyértelmû jó kapcsolata a brit szaksajtóval. Brian egy évtized után így emlékszik: "Sok apró mechanikus kapcsolat van a zenész és a sajtó viszonyában. Elõbb-utóbb beáll egy mechanikai hiba, és akkor kihullasz a rendszerbõl. Velünk nagyon korán megtörtént ez. Összeszedhetném albumaink kritikáit, a jókat és a rosszakat is... Szemellenzõvel néznek mindent és mihelyt valami sikeres, értéktelennek nyilvánítják. Eleinte hittem a kommunikáció fontosságában, de annyi rossz tapasztalatom volt, hogy mondhatom nem érdemes. Ha a fickó már eldöntötte, hogy utál, és nem lát benned semmi érdekeset, az esetek kilencven százalékában hiába töltöd az idõt vele, és gyõzködöd, hogy milyen jó is vagy. Utál tovább és meg is írja. Elterjedt rólunk, hogy nem szívesen állunk szóba az emberekkel. Ez nem teljesen igaz, mert amikor van rá idõnk, igenis beszélgetünk. De ha egy újságíró sárral dobál, nem biztos, hogy szóba állunk vele újra."

Brian a Queen fejlõdésérõl: "Fejlõdés, ha majd eljut oda az ember, hogy egyszer, aztán másodszor, majd harmadszor is a Madison Square Gardenben játszik. Minden alkalommal több embert tudunk elérni, és az az elismerés, ha azok, akik az elsõ alkalommal is jól érezték magukat újra eljönnek és magukkal hozzák barátaikat. Jó érzés! Olyan mintha építkeznénk. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem vagyunk annak tudatában, hogy nem minden a számszerû növekedés. Ha több lemezt adsz el, még nem jelenti azt, hogy okvetlenül a minõségük is jobb lett."

1981-es turnéjuk ismét Japánba vezetett és kétszer a rockzene szûzföldjére, Dél-Amerikába is elmentek. Meglepetésükre azért is lehúzta õket a sajtó, mert politikailag ingatag térségbe mentek, pl. Argentínába látogattak. És ez még nem is az utolsó alkalom. Tizedik születésnapjukra hozzák ki a 'Greatest Hits' címû albumukat karácsonykor, mellé egy videókazettát és egy könyvet.

Aztán kirukkoltak egy igazi meglepetéssel is: egy kislemezzel, amit David Bowie-val vettek fel. A dalokat még nyáron, a 'Hot Space' elsõ elõadásai alatt játszották. A felvétel télen és a következõ év tavaszán is folytatódik. A Queen összesen nyolc koncertet adott Brazíliában és Argentínában és már az elsõ több, mint félmillió embert vonzott.

A Queen volt az elsõ jelentõs turnézó rockzenekar ezekben az országokban. Meg is adták a módját! Húsz tonna felszerelést repítettek át a japáni turnéról, továbbá negyventonnányi kelléket Miamiból (köztük egy egész focipályát beborító mûfüvet, hogy védjék a stadion gyepét). Ehhez jött még a tizenhat tonnányi színpad Los Angelesbõl. Nem meglepõ, hogy a turné megszervezése kilenc hónapig tartott, napi költsége 25.000 dollár volt. Nem lehet azzal vádolni a zenekart, hogy csak a pénzért csinálták, még ha magasak is voltak a jegyárak. Ritka lehetõség volt, mely végül is "kifizetõdött": az együttes még soha nem találkozott ilyen lelkes közönséggel.

Freddie: "Tényleg idegesek voltunk. Nem voltunk biztosak, hogy minden rendben lesz egy idegen területen. Nem hiszem, hogy valaha is láttak ilyen nagyszabású show-t, ilyen világításokat és effektusokat."

Brian: "Régóta nem részesültünk ilyen meleg fogattatásban új közönségtõl! Bár akkora volt a tömeg, hogy alig láttunk valamit. Jó érzéssel gondoltunk rá vissza. Mintha újra valóra váltak volna vágyaink!"

Roger: "Bizonyos fokig meglepett, hogy nem kaptunk több bírálatot azért, mert Dél-Amerikában játszottunk. Nem hiszem, hogy diktatúrák eszközei lettünk volna, bár nyilván együtt kellett mûködni velük. Mi a népnek játszottunk. Nem becsukott szemmel mentünk oda; nagyon is jól tudtuk, mi a helyzet egyes országokban, de legalább egy kis idõre ezreket tettünk boldoggá. Azért ez is számít, nem?"
"Mi nem a kormánynak játszottunk, hanem a derék argentinok tömegeinek. Sõt, mikor azt kérték, hogy találkozzunk Viola elnökkel, akkor visszautasítottam. Nem akartunk találkozni vele, mert azzal segítettük volna õket. Azért mentünk, hogy rockot játszunk az embereknek. " "Egyszer szívesen játszanék Oroszországban is. De ott a kormány nagyon megválogatja, kit fogadnak. Az orosz hatóságok szeretik Cliff Richardot és Elton John-t, de a Queen-t még mindig egy kicsit vadnak találják."

Roger a szólóalbumáról: "Annyira kimerültem szellemileg, hogy még azt sem lehetett rám bízni, hogy kiválasszam a kislemez számait. Voltak bizonyos dolgok, amiket meg akartam csinálni, de nem illettek a Queen sémájába. Ha az ember nem tudja kiadni magából az ötleteit, kielégítetlen marad. Ha lesznek még ötleteim, lehet, hogy csinálok még egy szólólemezt, de az elsõbbség mindig a Queené."

A negyedik caracasi koncertet elhalasztják és a Queen két hétig pihen az Egyesült Államokban, mielõtt visszatérne Dél-Amerikába. A 'Hot Space' album felvételeit júliusban kezdik meg a montreauxi Queen's Mountain stúdióban. Meglepetés benne az 'Under Pressure', amelyben David Bowie mûködött közre, szinte véletlenül.

Roger: "Ez az egyik legjobb dolog, amit valaha is csináltunk, s csak úgy mellékesen, amikor David meglátogatott minket a montreaux-i stúdióban. Addig nincs baj, amíg olyasmit tudunk csinálni, amivel még magunkat is meglephetjük." David Bowie: "A Queen Montreauxban dolgozott és gondoltam megnézem õket a stúdióban. Rögtönzéssel kezdtük (mint mindig) az egyik dal témájára. Egész jól sikerült, így aztán fel is vettük. Nem lett rossz, bár jobb is lehetett volna, ha több idõt szánunk rá. Ez olyan dolog, amihez több mint egy napra van szükség. Jobban megállná a helyét próbalevételnek. Olyan gyorsan csináltuk, hogy vannak benne részek (pl. a szöveg) amitõl ma is a fogamat szívom. De maga az ötlet jó."

Freddie: "Amíg úgy érezzük, hogy tettünk valamit, hogy új világokba törünk be, mint a dél-amerikai turnén, és megint újabbat tervezünk, mint a távol-keleti utat, addig boldogok vagyunk, és folytatnunk kell."

Roger arról beszél, hogy Freddie mennyire nem szereti a sajtót: "Freddie azért nem nyilatkozik, mert belefáradt abba, hogy õt és a Queent állandóan félreértik. Azt hiszem Freddie meglepetést okoz azoknak, akik beszélhetnek vele. Hiszen egyáltalán nem az a primadonna, akinek látszik. Láthatóan erõs egyéniség, de hát mindannyian azok vagyunk. Amikor aztán mindenrõl megállapodtunk, piszok keményen dolgozik és jó mûsort ad."

Freddie megvesz egy 28 szobás udvarházat Kensingtonban 500.000 fontért és készpénzzel fizet! Bár sok pénzért átépítteti és berendezi japán antik bútorokkal, de mégsem költözik oda. Freddie: "Aki sok pénzt keres, van valamilyen álma, amit megpróbál megvalósítani. Én ezzel a csodálatos házzal élem ki magam. Ahányszor csak csodálatos berendezésû luxusvillákat láttam hollywoodi filmekben, ilyet kívántam magamnak. És most megvan! De sokkal fontosabb volt számomra, hogy megszerezzem, mint hogy igazán ott éljek. Talán már a megvásárlás kielégített. Ilyen a természetem. Ha egyszer elértem valamit, már nem tud igazán érdekelni. Még mindig szeretem a házat, de az igazi öröm az volt, hogy megszereztem."

Freddie: "Néha egy-egy magányos éjszakán azt képzelem, hogy amikor ötven éves leszek, visszavonulok a házba, é megpróbálom igazán berendezni magamnak. Egyébként az a helyzet, hogy adózási okokból évi hatvan napot tölthetek Angliában."

Freddie a közönségérõl: "Azt szeretem, ha az emberek úgy mennek el egy Queen show-ról, hogy jól szórakoztak, kellemesen töltötték el az idejüket. Azt hiszem a Queen dalok igazi menekülést jelentenek, mintha egy jó filmet ennének el megnézni, aztán hazamennek és azt mondják, hogy jó volt, s visszatérnek a gondjaik közé." "Én nem akarom a világot megváltani a zenémmel. Nincsenek rejtett üzenetek a dalaimban, legföljebb Brian néhány számában. Szeretek mókás, modern hangvételû dalokat írni. Utána el lehet dobni, mint egy használtruhát. Meghallgatod, tetszik, elfelejted, aztán jöhet a következõ. Ez a popzene."

Freddie a balettrõl: "Nem tudom hogyan bírják a táncosok. Ugyanazok a lépések minden este. Én belehülyülnék! "

Freddie András herceggel találkozott a Royal Balett partiján: "Fehér sál volt rajtam és egy pohár bor a kezemben, amikor bemutattak. Idegességembe észre sem vettem, hogy a sál belelóg a borba. Megpróbáltam lazára venni a figurát, de a herceg egyszer csak azt mondta:' Nem hiszem Freddie, hogy valóban el akarná áztatni.' Kicsavarta sálat és ezzel megtörte a jeget közöttünk. Hála Istennek megnyugtatott - mondtam - és ki merem nyitni a ronda nagy szám. És mindkettõnkbõl kitört a nevetés. A herceg igazán érzi a dolgok lényegét, még táncolt is. Oldottan viselkedik ilyen helyzetekben." "Nagyon tisztelem a királyságot és szörnyen patrióta vagyok"