Ismét egy nehéz turnékkal teli év. Nem csoda, hogy úgy döntenek, a következõ évet kihagyják. Brian: "A 'Hot Space'-ben megpróbálkozunk a tiszta funk-kal. Ezt a stílust a gyors belépések és kiszállások jellemzik. Innen a neve is:Hot Space." Futó kislemezüknek a címe 'Las Palabras De Amor' volt.

Amikor Freddie-t az Anglia és Argentína közötti Falkland háborúról kérdezték, így válaszolt: "A mi fiataljaink ölik az õ fiataljaikat! Nem tartom dicsõségnek, ha az embert cafatokra tépi egy robbanás."

Roger: "Mi voltunk a number one Argentínában, amikor ez az õrült háború zajlott. Csodálatos napokat töltöttünk ott. De ez aligha lehetett másképp, hisz a zene internacionális."

Freddie, a Michael Jacksonnal való közös felvételrõl (több meg nem jelent felvételt is készítettek Michael házi stúdiójában):"Egyszer szeretnék egy lemezt készíteni Michaellel, mert valóban remek vele dolgozni. De ez csak idõegyeztetés kérdése, mert soha nem vagyunk egy idõben ugyanott. Gondolj csak bele: szerepeltem volna a Thrillerben! Számold ki mennyi jogdíjtól estem el!" "Michaellel régóta jóban vagyunk. Eljön megnézni a mûsorunkat és tetszik neki. Klasszak vagyunk."

Brian arról beszél, hogy a banda saját magát menedzseli: "Nem mondhatjuk, hogy vágytunk erre a munkára, de rájöttünk, hogy így tudjuk leginkább elérni azt, hogy az történjem, amit mi szeretnénk. Így a sorsunk a saját kezünkben van." Freddie: "Már régóta nem a pénzrõl van szó. Úgy szóróm a pénzt, mint a pelyvát. Lehet, hogy holnapra egy vasam sem lesz, de majd újra feltornászom magam."
Roger: "Egyszerûen nem akarjuk, hogy bukni lássanak minket. Ez hajt bennünket."

1983-ban az együttes kihagy egy évet. Koncertek és lemezek helyett szólóelképzeléseikkel foglalkoznak.

Brian: "Túl közel voltunk egymáshoz. Idõnként már alig tudtuk elviselni egymást. Ekkor úgy határoztunk, hogy lélegzetvételnyi szünetet tartunk. Egyedül dolgozunk és majd akkor állunk össze újra, ha majd kedvünk lesz hozzá. Jó öt hónapos szünetet tartottunk egészen augusztusig. Ez idõ alatt is sokat találkoztunk és beszélgettünk, de nem dolgoztunk együtt. Azt akartuk, hogy a következõ albumunkat már teljesen más hangulatban csináljuk." "Megpróbáltunk elszakadni régi lemezcégünktõl Amerikában. Nem akartunk így egy újabb lemezt szállítani." "Úgy éreztük, hogy ha csinálunk még egy Queen albumot nekik, visszaesünk a gépezetbe. Ezt nem akartuk, ezért a Capitollal állapodtunk meg. Végre volt egy amerikai cég, amit láthatóan lázba hozott, hogy elkészíthetik elsõ Queen lemezüket."

"A Queenen belül mindig sok feszültség volt, mert nem azonos a zenei ízlésünk és így kompromisszumokat kellett kötnünk. Sokszor nem értünk egyet abban, hogyan adjunk elõ valamit. Nyíltan és makacsul vitázunk, de nálunk demokrácia van. Egyikünk szava sem ér többet, mint a másiké. Ez persze néha nagyon fárasztó tud lenni. Sokkal jobban, mint a turnék. Az az életünk legkönnyebb, legkellemesebb része. Elutazol valahová és csak az a dolgot, hogy olyan ügyesen játssz, ahogy csak tudsz. De a turné végén már nem tudjuk elviselni azt a gondolatot, hogy újra egy lemezt kell készítenünk. Nem is látjuk értelmét, hogy erõltessük, inkább várunk, míg megjön a kedvünk. Szétválni nem akartunk. Szerintünk ez komoly hiba, amit sok zenész elkövetett, még a Beatles is. Milyen jó lett volna, ha még sokáig együtt maradnak. Akármilyen tehetségesek is a tagok, egy zenekar mindig több mint alkotóinak összege. Szerintünk a Queen a jó zenekar példája és minden nehézség ellenére úgy éreztük, megéri együtt maradni. A vitákból azonban mindig kikerekedik valami jó. Éppen a viták miatt."

"Mi mindig komolyan vesszük a dolgunkat. Azt hiszem piszok jó lett az új albumunk, sokkal jobb, mint amit azelõtt csináltunk. 'The Works' lesz a címe. Benne van minden, ami a Queenre jellemzõ. A kiváló felvételi technika, hangszerelés és a harmóniavilág.

Sokat kísérleteztünk a múltban, olykor sikertelenül is. Az utolsó albumunk például egy nagy kísérlet volt. Nem is fogyott jól, legalábbis a korábbiakkal összevetve. De hát egyszer fent, egyszer lent. Az emberek azonban nem igazán akarják ezt elfogadni. Azt hiszik a Queen nem csinálhat rosszat. Azt hiszik, hogy a mellényzsebünkbõl könnyedén húzzuk elõ az új albumokat. Hát ez nem így van! A sikernek mindig különbözõ fokozatai vannak, és mi mindig tisztában vagyunk annak: lehet, hogy ez a következõ album lesz az utolsó. Mivel fennáll annak a veszélye, hogy az emberek ráunnak arra, amit csinálunk.”

„Röhejes. Mindenki azt hitte, hogy a Queennek tökéletes taktikája van, hogyan hódítsa meg a világot. Pedig mi örültünk, hogy egyáltalán egy albumot megcsinálhattunk. Csak ennyit akartunk. Senki nem tudta, hogyan tovább.”

Roger: ”Miután végigturnéztuk Amerikát, Európát és Japánt, teljesen elfáradtunk. Úgy gondoltuk, ránk fér egy kis pihenés… Az is belejátszott ebbe, hogy az utolsó album nem ment olyan jól, mint az elõzõk. A rajongók nem ezt várták tõlünk, s úgy gondoltuk, a pihenõ jó lesz arra, hogy átgondoljuk a dolgokat.”
Freddie: „Korábban azt gondoltam, hogy öt évig maradunk együtt, de eljutottunk egy ponthoz, amikor már túl öregek voltunk, hogy szakítsunk. El tudjátok képzelni, hogy az ember negyven évesen új bandát alapít? Elég hülyén hangzik, ugye?”

A nyáron Brian, - Mack segítségével - a Heavy Pettin elsõ lemezének producere.
John basszusgitározik Man Friday és Jive Jumbo kislemezén, a ’Picking Up Sound’-on.

Briannel interjút készít a BBC Radio One „A gitár nagyjai” c. sorozatában. Ezekben az egy órás mûsorokban a leghíresebb gitárosokat szólaltatják meg (Beck Townsend, Clapton stb.). Az interjú megjelent könyv alakban is 1983 szeptemberében.

Brian arról beszél, hogy együtt játszott a Def Lepparddal, egy L.A. Forum koncerten: "Teljesen ledöbbentettek. Õrületes volt. Még sohasem láttam annyi erõt, mint az õ mûsorukban. Heavy Pettin hozott össze velük. Elpusztították a koncert színhelyét. Mikor beszéltem velük, utána meghívtak, hogy játsszak velük másnap este. Hízelgõnek találtam ezt és beszálltam. Játszottam velük egy dalt és állati jó volt.”

1983 októberében Brian szólóalbumot bocsát ki, másodikként a Queen tagok közül. A „Star Fleet Project” tele van sztárokkal: játszik rajta Eddie Van Halen és a REO nagymenõje, Alan Gratzer. Megjelenik még egy kislemez is „Star Fleet” címmel, mely a címadó dal újabb változata.

Brian:   „Hogy õszinte legyek, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy tudok más zenészekkel is együtt dolgozni. Annyi ideig voltam a Queenben, hogy nem is tudtam, mennyit érek, mint zenész. A Queen gépezetében biztos helyem volt, de talán rabszolgája is lettem az együttesnek. Edwarddal a szünetben attól beszélgettünk, hogy vajon hogy is volt akkoriban, amikor Clapton John Mayall-al dolgozott. Kiderült, hogy mindkettõnkre nagy hatással volt a „The Beano” album, az, amelyiknek a borítóján Eric képregényt olvas.

Minden gitáros gyûjteményének kötelezõ darabja volt ez. Úgytûnt,annyira élvezték azt, amit csináltak,
hogy abba se tudták hagyni. A kedvenc számom errõl az albumról a „Blues Baker”, amely elfoglalja
az egész B oldalt. Talán túlzás egy ilyen hosszú örömzenét rögzíteni, de végighallgatva úgy vélem,
mégis megérte. Ez egy rock blues, amiben az összes hibát benne hagyták.”

Freddie és Roger háttérvokált énekel Billy Squier „Emotions in Motion” albumának címadó dalában. A lemezt a müncheni Musiclandban vették föl.

Brian: „Nemrég megkeresett a Guild gitárcég azzal, hogy szeretnének készíteni egy Brian May gitárt. Elbeszélgettünk a dologról, aztán nekiestek a gitárnak és darabokra szedték, méricskéltek és közölték, hogy tudnak olyat csinálni, ami eléggé hasonlít ahhoz, amit én évekkel ez elõtt barkácsoltam.” „Legalább nyolc éve sutyorogják, hogy a Queen fel fog bomlani. Van otthon néhány remek újságkivágásom 1973-ból, amiben az áll, hogy egy dolog biztos, mégpedig az, hogy a Queen egy éven belül megszûnik.”

1984-ben újra belevetik magukat a munkába, még ha az elsõ fellépés nem is sikerül jól. A San Remo-i fesztiválon Taylor és May egymás torkának esik az anyag, a színpad és egy csomó más dolog miatt. Freddie oldja meg a helyzetet, mindkettõjüket megnevetteti, és ezzel megmenti az estét, s talán a csapatot is. Az új albumnak sikere van és az európai turné nagyobb szabású, mint az eddigiek. A zenekar játszik Sun Cityben, a dél-afrikai playboy paradicsomban is. Tudják, hogy ezzel is vihart kavarnak, de vállalják, csak hogy új közönséghez jussanak el a zenéjükkel. Nem is sejtik, hogy milyen sokára ül csak el a vihar.

Roger: „Egyik nap otthon szól a rádió és a hároméves fiam, Felix megszólal: „rádió pupú” - mondja. Olyan jól hangzott, hogy eljátszottam vele és ebbõl lett a „Radio Ga Ga”. Három napra bezárkóztam a stúdióba egy szintetizátorral és egy dobgéppel, s megszületett a dal. Giorgio Moroder megvette a Metropolis filmjogait és azt akarta, írjunk hozzá egy dalt. Megcsináltuk, de cserébe azt kértük, hogy használhassunk fel valamennyit a filmbõl. Van valami nosztalgikus egy némafilmben, rokon azzal a nosztalgiával, mit a gyerekkorom iránt érzek, amikor éjszakánként a takaróm alatt a Radio Luxembourg-ot hallgattam."

Freddie: „Rod Stewart, Elton John és én össze akartunk hozni egy bandát. Hármunk után Hair, Nose & Teeth-nek (Haj, Orr és Fogak) neveztük volna. De nem jött össze, mert nem tudtunk megegyezni a szavak sorrendjében. Én természetesen azt akartam, hogy Teeth, Nose & Hair legyen.”

„Michael Jackson és én egy kicsit eltávolodtunk egymástól a „Thriller” óriási sikere után. Michael egyszerûen visszavonult a saját világába. Két éve még remekül éreztük magunkat együtt, klubokba jártunk, de most már ki sem dugja a fejét az erõdjébõl. Kár. Annyira fél attól, hogy baj éri, hogy már mindentõl retteg.”

Brian a „The Works”-rõl: „Minél nehezebb az anyag, annál jobban élvezem. Az új albumunk valóban sokkal nehezebb, de én akartam, hogy így legyen. Sikerült összehoznunk néhány fantasztikus szuperharmóniát és egy csomó kemény részt, ami évek óta nem jött össze.” „A nyomás mindig ellenem irányult, mert a bandából nem mindenkit faragtak olyan fából, mint engem. Nekem azok a dolgok okoznak örömet, amelyek feladat elé állítanak. Ezek hoznak izgalomba. Tulajdonképpen úgy vagyok a gitárral, mint egy kisgyerek, egyszerûen élvezem a zsíros, erõs hangját. De ez kevésbé fontos a többieknek, és abban igazuk is van, hogy a dal az elsõ. Ebben általában mind megegyezünk, de azután kezdõdnek a viták. Az eredmény mindig valamilyen kompromisszum.”

Brian a dél-afrikai fellépéseikrõl: „Sokat gondolkoztunk, vajon helyesen döntünk-e ha el megyünk. Végül úgy döntöttünk, hogy ott a helyünk. Ez a zenekar nem politizál, mi mindenkinek játszunk, aki csak kíváncsi ránk. Botswanában szerepeltünk vegyes hallgatóság elõtt.”

John: „Pályafutásunk során sohasem politizáltunk. Szeretünk új helyekre eljutni. Annyit turnéztunk Amerikában és Európában, hogy most jól esik egészen máshová elmenni. Más is járt Dél-Afrikában, ezért szó sincs arról, hogy mi precedenst teremtettünk volna. Volt ott Elton John, Rod Stewart, Cliff Richard. Tudom, hogy egy ideig szidni fognak emiatt, de olyan sikerünk volt ott… A lényeg az, hogy bárhova elmegyünk, ahol a rajongók szívesen látnak minket.”

Roger a turné álmairól: „Az Oroszok szerint, mi még mindig a dekadenciát képviseljük. Szeretnék Kínában és Koreában fellépni. Johnnal voltunk már Koreában, elragadó hely.”

Roger így válaszolt a Queen dél-afrikai turnéja miatt ért kritikákra: "Az „I Want To Break Free” az Afrikai Nemzeti Kongresszus nem hivatalos himnusza lett, az „Another One Byte The Dust” pedig a legnépszerûbb a dél-afrikai feketék között volt.”

Mindazonáltal a banda továbbra is támadások kereszttüzében áll.

Roger: „Bizonyos fokig már kezdem bánni, hogy ott játszottunk. Mintha védekeznem kellene amiatt, amit tettünk. Pedig a mi dolgunk az, hogy zenéljünk, lehetõleg minél több embernek. Itt pedig mindenféle marhaságot összehordanak olyan dolgokról, amiknek nem is értik a lényegét.”
Brian: „Mi teljesen az appartheid ellen vagyunk, és mindaz ellen, amit az képvisel, de úgy érezzük hidat építettünk. Egyformán találkoztunk fehér és fekete zenészekkel. Mindannyian tárt karokkal fogadtak. Magával Dél-Afrikával nem volt semmi bajunk.
Roger: „Már nem a pénzrõl van szó, hanem arról, hogy mihez kezdünk, ha vége lesz? Nyilván mindannyiunk elõtt nyitva áll a szólókarrier útja, vagy új bandát is összeszedhetünk, de olyan, mintha újra meg kellene mászni a Mount Everestet. A Queen a mi munkánk eredménye, de csak addig csináljuk, amíg kedvünk leljük benne. Minél nagyobb érdeklõdést mutatnak a banda iránt, annál nagyobb bennünk a lelkesedés. Ezért dobott fel bennünket a „Radio Ga Ga” sikere. Biztos, hogyha az emberek már nem vennék a lemezeinket, és nem jönnének el a fellépéseinkre, hamar levonnánk a tanulságot.” Freddie a „Love Kills” c. dalt ajánlja Giorgio Morodernek Fritz Lang klasszikus némafilmjének, a Metropilisnak újrafeldolgozásához. Februárban a The Sun közöl egy interjút Freddie-vel, amiben bevallja: „Igen, homokos vagyok.”

Freddie: „Teljesen elferdítették a szavamat! Igaz, a sajtó a kezdetektõl azt írt a Queenrõl, amit akart, nem pereskedtünk velük. Az a nõ, aki a cikket írta, mindenáron ki akart szedni belõlem valami ilyesmit. Mit akar hallani? - kérdeztem - , azt hogy kokainban utazom? Az ég szerelmére, ha valahol vallomást szeretnék tenni a nemi életemrõl, az összes újság közül pont a Sun-hoz mennék? Nagy francokat!”

Roger mondja a montreaux-i Arany Rózsa fesztiválról: „Olyan volt, mint valami pantomim, mert a zene playback-rõl ment, de Freddie ragaszkodott hozzá. Persze a 400 millió nézõ is. Ki mondana nemet?”

Júniusban megjelenik Roger újabb szólóalbuma, a „Strange Frotier”. Szerepel benne Dylan és Springsteen egy-egy számának az átdolgozása.
Roger, a hosszú szünet utáni próbákról: „Fura, mennyire berozsdásodtunk. Most megpróbáljuk lesöpörni a pókhálókat. Nem lesz könnyû. Általában kilencig próbálunk, aztán együtt eszünk és megbeszéljük, mit csináljunk este. Igazán jó klubok vannak itt (Münchenbe). Minden ízlést illetve perverziót kielégítenek.”
„Még mindig megvan bennünk a rock ’n’ roll banda cigány mentalitása. Még azután is, hogy tizenkét éve játszunk együtt, élvezzük az elõadások izgalmát és a kislemezeink sikerét. Biztos, hogy jó néhány banda a mi helyünkben könnyedén venné már, de mi még olyanok vagyunk, mint a gyerekek, fölizgat a játék.”

Januárban hatalmas esemény a Rock In Rio nevet viselõ fesztivál. A banda joggal hitte, hogy soha nem fognak nagyobb közönségnek játszani. Tévedtek, a Live Aid még Woodstock-ot is felülmúlta (és minden bizonnyal a történelemkönyvekbe is bekerült). A Queen nagyszerû helyen, közvetlen David Bowie után jöhetett és szinte mindegyik nagy sikerét elõadta. Rengeteg ember éppen ott döbbent rá arra, hogy õ tulajdonképpen szereti a Queen-t. Az eladási statisztika hirtelen emelkedést mutatott. Remélhetõleg a koncert egy-két életet is megmentett.

Áprilisban Jimmy Nail, a színész kirukkol a Rose Royce sikerrel. A producerek Roger Taylor és David Richards. Taylor hangszereli a dalt és játszik is benne. A Taylor-Richards csapat a producere a Sideway Look nevû skót banda lemezének, a „Bulletproof Heart”-nak is. John Deacon egy szóló album felvételébe kezdett.

Májusban Freddie egy szóló kislemezt hozott ki: „I Was Born To Love You”. Albuma a „Mr. Bad Guy” május végén jelenik meg.

Freddie: „Szívemet-lelkemet beleadtam ebbe az albumba. Sokkal beat-esebb, mint a Queen zenéje és néhány nagyon megható ballada is van rajta. Mint szerelmes dalok, bánatról és szenvedésrõl szólnak, ugyanakkor frivolak és gunyorosak is. Ilyen vagyok én. Régóta szerettem volna egy szólóalbumot és a többiek bátorítottak is, hogy vágjak csak bele. Reggae ritmusokat is alkalmaztam, egy részét pedig szimfonikus zenekarral készítettem. Hangzása így nagyon gazdag lett.”

A banda januári, brazíliai koncertjérõl készült filmbõl videót készít a Picture Music International. A „Live In Rio” rögtön a videólista elsõ helyére ugrik.

Freddie az életrõl, a szerelemrõl és a hírnévrõl: „Az a látszat, mintha fölfalnám és tönkretenném az embereket. Biztos, hogy van bennem valami romboló elem, mert bár nagyon igyekszem kapcsolatokat teremteni, mégis szinte elûzöm az embereket magamtól Mindig engem hibáztatnak egy kapcsolat végén, mondván, hogy én vagyok a sikerember. A partnerem versenyezni kezd velem és túlkompenzálja a dolgot, aztán végül rám keni az egészet. Én nem lehetek a gyõztes. Senki sem az igazi énemet szereti, mind a hírnévbe, a sztárba szerelmesek. Én pedig túl gyorsan lobbanok lángra, és mindig megpörkölõdöm. Tele vagyok lelki sebekkel, de nem tudok rajta változtatni, mert alapvetõen puha vagyok. Van egy kemény, férfias leplem, amit a színpadon magamra öltök, de van egy sokkal lágyabb oldalam is, amely olyan olvadékony, mint a vaj.” „Próbálom visszatartani magam, amikor valaki vonz, de nem vagyok képes úrrá lenni a szerelmen. Olyankor teljesen megvadulok. Az „egyéjszakás” kalandokban szerepet játszom. Nekem igazából sok szeretetre van szükségem, és rettenetesen elkényeztetem a szeretõimet. Szeretem boldoggá tenni õket és örömet okoz, ha igazán drága és csodálatos ajándékokat adhatok nekik.” „Úgy is lehet magányos az ember, hogy mindene megvan és az a legkeserûbb magányosság.”

Freddie a pénzrõl: „Élvezem, hogy olyan sok pénzem van, de nem vagyok az a fajta, aki számolgatná. És mivel sokkal több van, mint amennyi kell, sokat adok olyanoknak, akiket kedvelek. Megpróbálom élvezni az életet. De ha nem volna pénzem, akkor is jól érezném magam. Régebben, amikor szinte semmim sem volt, két hétig spóroltam, hogy aztán egy nap alatt elszúrjam az egészet. Mégis állati jól éreztem magam.”

A biszexualitásról: „Nem tudnék úgy beleszeretni egy férfiba, mint egy lányba.”

Volt szeretõjérõl, Mary Austinról: „Ha holnap egyszer csak hirtelen meghalnék, az egyetlen ember Mary volna, aki kezelni tudná a vagyonomat. Velem dolgozik, ellenõrzi a pénzügyeimet és befektetéseimet. Õ irányítja a sofõröket, cselédeket, kertészeket, könyvelõket és az ügyvédeket. Nekem nem kell mással törõdnöm, csak azzal, hogy minél jobb legyek a színpadon.”

„Viszonyunk könnyek közt ért véget, de egy mélyebb kapcsolat alakult ki belõle, amit nem lehet elvenni tõlünk. Mindegyik szeretõm megkérdezi, hogy miért nem tudja pótolni õt, de hát ez egyszerûen lehetetlen. Nem vagyok féltékeny a szeretõire, mert természetesen neki is meg van a saját élete, akárcsak nekem. Azt persze szeretem tudni, hogy boldog azzal, akivel éppen jár, és õ ugyanígy van velem. Törõdünk egymással és ez csodálatos formája a szerelemnek. Bármilyen problémám legyen is, Mary átsegít rajta. Nem is tudnám megfelelõbb személyre hagyni a vagyonomat, ha egyszer elmegyek. Persze a szüleim is benne vannak a végrendeletembe, akárcsak a macskáim, de a nagyja Mary-re száll majd.”

A Guild cég megjelenik a piacon a BBM-1 gitárral, amit Brian évekkel ez elõtt készített gitárja alapján csináltak. Brian reklámfellépéseket vállal vele.

A Live Aid azzal indul, hogy Bob Geldof több vezetõ brit sztárral felveszi a „Do They Know It’S Christmas”-t (Õk tudják, hogy karácsony van?) 1984 decemberében. Senki sem hitte, hogy ekkora show-t, mint a Live Aid, meg lehet csinálni. De alig hat hónappal azután, hogy a Band Aid kislemez minden eddigi csúcsot megdöntött Angliában, a rockvilág krémje színpadra lépett a Wembley-ben és a Philadelphiában. A Queent eredetileg a billentyûsük, Spike Edney környékezte meg, aki Geldof bandájában, a The Boomtown Rats-ben harsonán játszott.

John: „Egyáltalán nem ismertük Bob Geldofot. Amikor a „Do The Know It’S Christmas” kijött, akkor sok új név volt benne. A koncertre meg akart nyerni jó nevû együtteseket is. Az elsõ reakciónk a meghökkenés volt: 20 percet játszani, nem semmi!” „Amikor biztossá vált, hogy meg lesz a koncert, éppen befejeztük japán turnénkat. Egy hotelben, vacsora mellett beszéltük meg, csináljuk-e. Nagyon várták a választ és végül igent mondtunk. Utólag már tisztán láttuk, hogy helyesen döntöttünk. Ez volt az a nap, hogy büszke voltam, hogy én is benne vagyok a zeneüzletben. Hányszor nem éreztem így! De ez a nap csodálatos volt. Az emberek elfeledkeztek arról, hogy a fellépõk vetélytársai egymásnak. Jót tett az önbizalmunknak is, mert megmutatta, mennyire kedvelnek bennünket Angliában, és azt is, hogy mire képes a zenekar.”

Brian: „Igazából egy hajszálon múlott, hogy elmentünk. Az elsõ reakciónk az volt, hogy a világért se. Elég volt! Vettünk már részt néhány jótékonysági koncerten és ráuntunk arra, ahogy ez az egész üzlet mûködik.”

Roger: „Csodálatos volt az egész. Geldofot a legtisztább szándékok vezérelték. Nem hiszem, hogy olyan seggfejek, mint Jonathan King, jogosan becsmérelhetnének valamit, ami igazán nagyszerû. Olyanok, akik semmi mást nem adtak az emberiségnek, mint rémes lemezeket. Hogy meri egyáltalán? Nem is tudom, hogyan támadhat meg egy olyan értéktelen parazita féreg, mint õ, egy ilyen remek dolgot.”

Augusztusban Freddie új barátnõjével, a 42 éves német színésznõvel, Barbara Valentinnel jelenik meg a nyilvánosság elõtt.

Freddie: „Barbara és köztem olyan kapcsolat alakult ki, ami erõsebb, mint bármelyik, ami az elmúlt hat évben volt. Megértjük egymást, ugyanakkor vállalhatom önmagamat, ami nagyon ritka.”

A ’One Vision’ novemberben jelenik meg. Ez az elsõ eset a banda történetében, hogy mind a négyen közremûködnek egy kislemezen. A dalhoz készült videó nagyon szerény. Egyszerûen a bandát mutatja, ahogy keményen dolgozik egy müncheni stúdióban. Igazából már jó tíz éves a felvétel, amikor a ’Bohemian Rapsody’ felvételeiben voltak nyakig. A lemezkritikusok szerint a dalt a Live Aid inspirálta, és megvádolták a zenekart, hogy ki akarják használni az eseményt.

Roger: „Teljesen lehangolt, amikor ezt olvastam. Szörnyû félreértés volt és nagyon bosszantó. Valamelyik reklámszakember most már túllõtt a célon. Nagyon bepipultam, amikor megláttam.”

Brian: „Sok jótékonysági mûsorban vettünk részt, de a ’One Vision’-el visszatértünk igazi tevékenységi területünkbe. Ha nem foglalkozunk az üzlettel, akkor nem fogunk ott lenni a következõ Live Aid-en sem. Nem vagyunk fõállású jótékonykodók! A zeneiparban dolgozunk, ami önmagában is elég!”