1989. jól indul a Queen rajongók számára. Az együttes új albuma (három éve az elsõ stúdiófelvételük) a tavaszra várható. A Queen rajongók áprilisi összejövetelén mutatják be az albumot, és mint az várható is volt, kedvezõ fogadtatásban részesült. Ám Freddie írásos nyilatkozatot ad ki, miszerint nem szándékozik turnén népszerûsíteni az albumot.

Freddie: „Szeretném megváltoztatni az album, világturné, album, világturné ciklust. Lehet, hogy turnézunk majd, de nem ezért. Nekem kicsit elegem van a bombasztikus fény- és egyéb színpadi effektusokból. Nem hiszem, hogy egy negyvenkét éves embernek balett-trikóban kéne ott rohangálnia.”

A mogorva nyilatkozat ellenére Freddie nem tétlenkedik. Felkeresi Dave Richards-ot a mountreaux-i Queen’s Mountain stúdióban, hogy elkezdje saját számának, a ’Delilah’-nak felvételeit a következõ album számára. Kiad egy harmadik kislemezt is Montserrat Caballéval, s ezzel vége a kapcsolatuknak.

A készülõ Queen album anyagából egy kislemez az ’I Want It All’ a 3. helyre kerül a slágerlistán május elején. Ez a Queen kislemezek eddigi legjobb indulása, veri a ’Radio Ga-Ga’-t is, amely 1984-ben negyedik volt. A ’Bohemian Rhapsody’ pedig annak idején a 47. helyen kezdett.

A klip, amelyet David Mallet rendez, különbözik a Queen szokásos klipjeitõl, és fényévnyire van a ’Rhapsody’-tól.
Jim Beach, a Queen egyik munkatársa így ír róla: „Egyszerû és nyílt, a Queen-t a legjobb oldaláról mutatja be. Egyébként egy csomó olyan klip, amiért itt lelkesedtek, az Államokban egyáltalán nem aratott sikert, mert ott semmi vicceset nem találtak abban, hogy a Queen nõi ruhában van.”

A ’Miracle’ (három év óta az elsõ stúdió-nagylemezük) májusban kerül a boltokba. A címlaptól kezdve, melyen fura kép látható a zenészekrõl, a reklámfogásokig (korlátozott példányszámú doboz CD-vel, „vicces” kazetta, életrajz, sajtóanyag és fotó) minden tekintetben különös ez az album. A kíváncsi rajongók felhívhatják a 0898-as telefonszámot, ahol Brian May beszél az új albumról és játszik le néhány részletet. Nemigen kell gyõzködni õket, hogy a zsebükbe nyúljanak és megvegyék a régóta várt tizenhatodik nagylemezt. Két hét múlva az elsõ helyre kerül a listán.

Brian: „Egy igazán ’demokratikus’ albumot akartunk, s mindannyian részt vettünk a zeneszerzésben is. Igazi csapatmunka volt, senki sem került elõtérbe. Ez az egyik oka annak, hogy a ’Miracle’ ennyivel jobb album lett, mint például az ’A Kind Of Magic’ volt.”

Tony Wadsworth, aki a marketing munkát irányította az EMI-nál: „A Queen ’Greatest Hits’ albuma minden idõk egyik legsikeresebb lemeze volt. Szerintem ez az új album egy újabb ’Greatest Hits’ lesz, bár még egyik szám sem sláger. Egyelõre!”

Roger: „Teljesen nevetséges volna, ha Queen az Acid House-technikával készítene lemezt. Nyalnánk vele a divatnak, de ez nem a mi stílusunk.”

Augusztusban igazi gyûjtõknek való csemege jelenik meg. A ’Rare Live’ videón húsz szám van, melyek elsõ videó felvételüktõl kezdve (melyet 1973-ban egy próbahelyiségben vettek fel) kísérik végig karrierjük minden állomását. Fel vannak véve elsõ elõadások és néhány ritkán játszott dal is.

Brian szólózik a Black Sabbath ’When Death Calls’ címû számában, bár utólag így mentegetõzik: „Élveztem, bár nem vagyok session-zenész. Az én életemben a Queen a lényeg és az is marad.”

Híre megy annak, hogy szólótervei vannak. Errõl így beszél: „Kemény, tiszta Heavy Metalt szeretnék, különös akusztikájú dalokat és a ’jóég’ tudja mit még! Éppen a vonala hiányzik még az albumnak és ez az, amit még ki is kell dolgoznunk. Rögzíteni akarom mindazt, ami a fejemben van, de rájöttem, hogy azoknak az ötleteknek egy része, amit a szólólemezre szántam, rákerült a Queen albumra. A legjobb ötleteket továbbra is a csapat számára kell fenntartani, mert számomra még mindig ez a legfontosabb.” „Komoly megpróbáltatás szóló-anyagon dolgozni, mert az ember magára van utalva. A napi munka után ülök a stúdióban és a hangmérnök megkérdezi: „Neked tetszik, vagy letörölhetem? És ilyenkor nagyon nehéz meghozni a döntést.”

Brian felkérte a Manfred Mann’s Earth Band énekesét, Chris Tompsont és a Genesis volt gitárosát, Steve Racket-tet, hogy mûködjenek közre, albumának elkészítésében.

Brian: „Steve jó barátom. Mondta, hogy albumának a felénél tart, és úgy érzi kifogyott az ötletekbõl. Játszott nekem az anyagból és ez komoly lökést adott számomra.”

Roger mondja Freddie egészségi állapotáról szóló pletykákról: „Micsoda? Ostoba pletykák! Freddie-nek kutyabaja! Brian néhány napja rendezett egy bulit és Freddie is ott volt, és egyáltalán nem látszott halálos betegnek. Hallottuk ezt a pletykát, de egyszerûen nevetséges!”

További négy kislemez jelenik meg az albumról, de egyiknek sincs akkora sikere, mint az elsõnek. A ’Breakthru’ a 7., a ’The Invisible Man’ a 12., a ’Scandal’ a 25., a címadó dal pedig a 21. helyig jut.

A Queen régi rajongói számára a legnagyobb újság a ’Queen At The Beep’ régóta várt megjelenése decemberben. Ez az elsõ Band Of Joy lemez. Rajta van négy szám, amit a BBC Radio One, Sounds Of The Seventies címû mûsorához vehettek fel még 1973. február 5-én (amikor még nem volt nevük), és egy másik fellépésük anyaga ugyanazon év december 3-ról. Mindkettõnek Bernie Andrews volt a producere. Az album szinte reklám nélkül jelenik meg a karácsony elõtti vásárlási láz idején és mindössze egyetlen hetet tölt a slágerlista 67. helyén.

A rajongóktól és a kritikusoktól távol, svájci stúdiójukban találkozik a csapat, hogy fölvegye új albumukat. Karácsonykor mind a négyen a Mountain stúdióban vannak és tobzódnak az ötletekben. „Nagyon fel voltak dobódva” - mondta Dave Richards. - „Alighogy bementek a koncertterembe, a felvétel színhelyére, azonnal nekiálltak játszani.”

Az elõzõ évek ritmusából arra lehet következtetni, hogy 1990 a lazítás éve lesz. Mégis már februárban összegyûlnek a fiúk, amikor a Brit Hanglemezipar képviselõje átadja nekik azt a különdíjat, amellyel elismerik, hogy jelentõs mértékben hozzájárultak az angol zene fejlõdéséhez. 18-án tartják az ünnepséget. A tévémûsor, amelynek Jonathan King a vezetõje, sikert arat, de Freddie nyúzott külseje láttán újra felerõsödnek az egészségi állapotát illetõ találgatások.

Roger „másodállású” együttese a Cross, második albumát jeleníti meg a Queen saját kiadásában, EMI/Parlophone emblémával.

Brian a nyár folyamán berendez magának egy 16 sávos stúdiót: „Régóta fontolgatom, hogy megcsinálom, mert nagyon egyszerû felszerelésem van. Itt minden könnyen elérhetõ, így gond nélkül dolgozhatok. Gyûlölöm a túl sok gombot.”

Novemberben a gyalázatos The Sun magazin hírül adja, hogy Freddie súlyos beteg, s hogy szinte bezárkózott kensingtoni házába. Igazolásul idézik Briant is, aki szenvedélyesen tiltakozik: „Freddie jól van és szó sincs arról, hogy AIDS-e lenne. Szerintem a hajszolt rocker-életmód viselte meg.” „Tény, hogy Freddie nem akart az albumunk videóján szerepelni, és az is, hogy a turnéra sem akar eljönni. Szerintem pihenésre van szüksége!”

Még ebben a hónapban egy fénykép jelenik meg a The Sun-ban, amelyben Freddie F.Gordon Atkinson doktor Harley Street-i rendelõjébõl jön ki, „lefogyva és nagyon nyúzottan”.

Az együttes szóvivõje így kommentálja ezt: „Freddie négy hónapon keresztül éjjel-nappal dolgozott az új albumon. Teljesen kimerült.”
Nem így Brian, aki szeptemberben (kétszer is) beszáll a Black Sabbath-hoz a londoni Hammersmith Odeonban, s ráadásként a ’Paraniod’ és a ’Heaven And Hell’ címû feldolgozását játszzák.

Novemberben egy - eddig - ismeretlen fehér amerikai rap-zenész, Vanilla Ice, elsõ helyre kerül az angol listán ’Ice Ice Baby’ címû dalával. A rap számot nem is nagyon szemérmesen az ’Under Pressure’-bõl lopta.

Brian: „Elõször azt gondoltam, hogy érdekes, de senki nem fogja megvenni, mert szar. Kiderült, hogy tévedtem. Nem akarunk más mûvészekkel pereskedni. Nem lenne méltó. Most meg már azt hiszem, a maga módján elég jó kis szám ez.”

Decemberben a Queen-rajongók éves összejövetelén a londoni Astoria színházban a Cross játszik. Ugyanebben a hónapban jelenik meg egy új videóanyag, a ’Queen At Wembley’. A 75 perces felvételt az 1986-ban rendezett koncerten készítették a stadionban. Bemutatja a hatalmas 160 láb hosszú színpad építését is. Bár nem pótolja az élõ koncertet (egyre kevesebb jele van, hogy valaha is lesz még!), azért figyelemre méltó munka.

Az új év emlékezetesen indul a Queen és rajongói számára, mert az együttes 13 hónap óta elsõ kislemeze, az ’Innuendo’ egyenesen az angol lista élére röppen. Ez a 24. kislemezük, de az elsõ, amelyik egybõl az elsõ lett. Hat és fél percével a leghosszabb slágerlista-vezetõ dal a ’Bohemian Rhapsody’ óta. A szám hatalmas sikert aratott decemberben a Queen-rajongók összejövetelén.

A klub titkára, Jacky Gunn mondja: „Mindenki mozdulatlanul, néma csendben hallgatta a dalt, utána egy pár másodperc döbbent csend következett, majd szinte szétverték a házat.”

Brian, az ’Innuendoról’: „Ez volt az egyik legjobb ötletünk. Boleró szerû ritmusa teszi az egészet nagyon különlegessé. Kicsit kockázatos is volt, mint kislemez, mert más, mint a többi. Az ember sokat nyerhet, de veszíthet is egy ilyen dallal.”

Freddie és Roger szilveszterkor együtt vacsoráztak, és megegyeztek abban, hogy a különlegesen kreatív hangulatot ki kell használni és az együttes bezárkózik a stúdióba.

Ha már alkotómunkáról van szó, Roger és barátnõje, Debbie Leng (a tévé csokoládéreklámból jól ismert modell) februárban ünnepli fiúk, Rufus Tiger születését.

Az ’Innuendo’ album is februárban jelenik meg és felülmúlja a rövidebb változat sikerét is. Mindjárt az elsõ helyre kerül a listán és két hétig ott is marad. A kritikák szokás szerint megoszlanak. „Maradandó és megnyerõ” - írja az egyik; „nevetséges és vitatható” - így a másik. A The Daily Telegraph-ban Tony Parsons szerint a Led Zeppelin és Kenneth Williams keresztezése. Az ’Innuendo’ az elsõ olyan Queen album, ami Amerikában a Walt Disney érdekeltségû Hollywood Records-nál jelenik meg. Õk tízmillió dollárt fizettek a jogdíjakért.

Késõbb a hónap folyamán az együttes ismét a mountreaux-i stúdióba vonul, hogy elkészítse következõ albumát, amely ha ugyanolyan sokat várat magára, mint elõdje, 1993-ban jelenne meg!

Brian és a Black Sabbath kapcsolatának szokatlan mellékterméke márciusban a „The Stonk”. A komikus páros, Hale és Pace énekli, Brian, a producer gitározik, zongorázik és a Sabbath oszlopos tagjai, Tommy Iommy és Cozy Powell is játszanak benne. Elsõ helyre fut fel.

A Queen márciusi videójának, az ’I’m Going Slinghtly Mad’-nek klipjén idomított pingvinek is szerepelnek. A filmet a Wembley melletti stúdióban forgatták 200.000 fontos költséggel. A The Sun szokás szerint szaglászik és megszólaltatja a pingvinidomárt, aki szerint Freddie „nagyon nem jól néz ki”. Ennek ellenére (vagy éppen ezért?) a lemez csak a 22. helyig jut el.

A Queen szóvivõje Freddie-rõl: „Jól van. Élvezte a forgatást és örül, hogy ismét dolgozik.”

A ’Headlong’ a Brian finom gitárjátékát kedvelõk közt népszerû dal jobban szerepel; májusban 14. lesz.

Májusban Roger szerelmi élete kerül a botránylapok címoldalára, amikor egy ismeretlen zenész, Douglas Lean megpróbál eladni a Sunday Mirrornak egy zaftos videófelvételt Rogerrõl és barátnõjérõl. Surrey-beli birtokuk kapuiról is írnak, miután hosszú vitába keveredtek a helyi önkormányzattal, hogy mekkorák lehetnek a kapuk. Erre hirtelen néhány kertitörpét állítanak fel, amik világítanak a sötétben.

Brian a Queen 1991-es stílusáról: „A csapat kezd egy szilárd családdá válni, bár néha nehéz megérteni, hogy maradtunk együtt ennyi éven keresztül. Roger lóg ki legjobban közülünk rocker életstílusával. Freddie egy rejtély, soha senki nem fogja igazán kiismerni. John pedig a nyugodt basszusgitáros mintaképe. De õ az üzletmenet vezetõje is, tanulmányozza a piacot és érti is. Én pedig? A többiek szerint biztosan én vagyok a legnagyobb fafej a bandában!”

November 23-án, szombaton Freddie nyilvánosságra hozta azt, amit a bulvársajtó már hónapok óta pedzegetett: „Mivel az elmúlt két évben annyiféle találgatást olvastam a lapokban, szeretném bejelenteni, hogy a vizsgálatok HIV-pozitívnak mutattak és AIDS-ben szenvedek” - nyilatkozta. -„Úgy tartottam helyesnek, hogy nem hozom nyilvánosságra a dolgot, azok érdekében, akik a környezetemben élnek. De eljött az idõ, hogy barátaim és rajongóim megtudják az igazat, és remélem mindenki csatlakozik hozzám, orvosaimhoz és mindazokhoz, akik szerte a világon küzdenek ez ellen a szörnyû kór ellen.”

Freddie másnap tüdõgyulladásban, melyet legyengült szervezete nem tudott legyõzni meghalt, nem sokkal éjfél elõtt, kensingtoni otthonában. Rajongók vették körül a házat; egész nap nagy volt a sürgés-forgás. Az utolsó látogatók között voltak a szülei, Bomi és Jer Bulsara, volt barátnõje, Mary Austin és Dave Clark, a The Dave Clark Five együttes egykori dobosa és vezetõje, Freddie közeli barátja.

Freddie temetése négy nappal halála után a forgalmas londoni Harrow Road-on lévõ West London krematóriumban zajlott. Freddie tölgyfakoporsóját bevitték a kápolnába, selyemlepedõvel letakarták, és a tetejére egyetlen szál vörös rózsát helyeztek, fehér muszlinpalástba öltözött, süveges zoroasztrista papok a hagyományok szerint imádkoztak Ahura Mazdához, a Bölcsesség Urához, az énekes lelkének üdvözüléséért. A 25 perces istentiszteletet az Aveszta õsi nyelvén tartották, a papok egyetlen szót sem szóltak angolul.

Freddie ragaszkodott ahhoz, hogy temetése zártkörû és egyszerû legyen, és a varázslatos õsi szertartáson csak legközelebbi barátai és a családja vegyenek részt. Az énekes szülei, Bomi és Jer Bulsara végig sírtak, ahogyan Mary Austin és Elton John is. A könnyezõ gyászolók között ott volt a Queen három megmaradt tagja és Brian barátnõje.

9 óra után egy csillogó fekete Rolls-Royce szállította a koporsót, melyben Freddie Mercury teste feküdt. Követte öt Daimler halottaskocsi, amely a halála óta a házához érkezett összes virágot és levelet szállította. Mögöttük hét Mercedes limuzin vitte a gyászolókat, hogy leróják utolsó kegyeletüket a rock valaha élt legnagyobb showman-je elõtt. A zene a szertartás elmaradhatatlan részét képezte.

Ahogy a koporsót bevitték felcsendült Freddie egyik kedvenc énekese, Aretha Franklin soul sztár hangja, amint a ’Precius Lord Take My Hand’ címû gospel himnuszt énekelte. Majd a ’You’ve Got A Friend’ címû dal következett. A gyászolók kivonulása közben a zene újra felcsendült, ez alkalommal egy Verdi-ária, amit Freddie szintén szenvedélyesen szeretett. De ennek egészen különleges jelentése is volt az éneke számára, mert nagyon kedves barátja, a spanyol énekesnõ, Montserrat Caballé énekelte.

Freddie grandiózus elõadását élete során sok kritika érte, de halála után mind ezt elfelejtették. Korábban Freddie, az antipunk, aki néha pezsgõvel locsolta a közönséget, a vitriolos tollú kritikusok kedvelt céltáblája volt. Sértette õket az a pompa a rock zenében.

Ugyanezek a kritikusok most más nótát fújtak nekrológjukban. Freddie-t természetes show-man-nek állították be, aki jó hangulatot teremt a színpadon. A Queen grandiózus elõadásmódját már nem úgy jellemezték, mintha az a rock hanyatlásának dekadens, bevételközpontú formája lenne, hanem úttörõként ünnepelték Freddie-t a rockkoncertek színpadra állításában. Sok nekrológ emelte ki a Queen hihetetlen sikerét a Live Aid koncerten, és mindenki egyetértett azzal, hogy aznap õk voltak a legjobbak.

Sokat idézték Bob Geldofot: „A Queen tökéletesre gyakorolta húsz perces programját. Freddie elemében volt és az egész világ csak azt figyelte, hogyan riszálja magát.”

Más kritikusok azt kémlelték, hogyan változott Freddie ruhatára, hogyan lett szerényebb a megjelenése azóta, hogy a hetvenes évek közepén az együttes betört az élvonalba. A nyolcvanas évekre a férfias „macho” mintát vette át, rövidre nyírt haj, sûrû bajusz, bodybuilder test, feszes farmer és trikó. Angliában a Queen népszerûsége hihetetlen magasságokba emelkedett. Az õ lemezeiket adták el talán a legnagyobb példányszámban, a rajongók pedig egyre nagyobb pénzeket adtak Queen relikviákért. Freddie halála csak erõsíthette a folyamatot. Freddie még haláltusájában sem feledkezett meg barátairól és sorstársairól. Elhatározta, hogy egyik legemlékezetesebb dala a ’Bohemian Rhapsody’ jogdíjából származó bevételt az általa kiválasztott, londoni Terrence Higgins Trust nevû AIDS alapítványnak adományozza, mely elsõként vett részt AIDS betegek gondozásában és kezelésében.

Néhány nappal késõbb, a legendás amerikai kosárlabdázó Magic Johnson a televízió fõ mûsoridejében adta a világ tudtára, hogy AIDS-ben szenved. Létrehozott egy alapítványt, hogy elõsegítse a betegség elleni küzdelmet. Mercury, közeli barátai és kollégái is ezt az alapítványt érdemesítették arra, hogy támogassák a Queen kasszából. November 26-án, 2 nappal az énekes halála után nyilvánosságra hozták utolsó kívánságát. Ennek megfelelõen az együttes három megmaradt tagja újra megjelenteti a ’Bohemian Rhapsody’-t, Queen korszakalkotó slágerét. Bejelentették, hogy a lemez tisztelgés drága barátjuk elõtt, és a Terrence Higgins Trust brit AIDS alapítványnak adományozzák. Néhány nappal késõbb ígéretet tettek, hogy az Amerikában eladott lemezek utáni nyereségbõl lemondanak Magic Johnson alapítványa javára.

A közönség nagyszerûen reagált: a ’Bohemian Rhapsody’ azonnal megrohamozta a slágerlistákat, s minden idõk legnagyobb példányszámában eladott kislemez lett. Hivatalos becslések szerint a lemezbõl az elsõ hat nap alatt 600 000 példányt adtak el.

Freddie, aki római istenek követének nevezte el magát, Mercuriusnak nevét vette fel, mert hitte, hogy küldetése van az emberek között. Földi életét a zenének szentelte, s milliókat tett boldoggá gyönyörû lírai balladáival, melyekbe legtöbbször legbelsõbb érzelmeit rejtette el. Halála elõtt tett vallomása AIDS betegségérõl viszont milliókat döbbentett rá az egyelõre gyógyíthatatlan betegség veszélyeire, egyszersmind óvatosságra intve mindenkit. Hiszen ezidáig az AIDS legtöbbünk számára csak fekete statisztikát jelentett, valami ijesztõen túlvilági dolgot, ami engem, vagy téged nem érinthet meg, de Freddie tragédiája szembesít minket a valósággal: az AIDS mindannyiunkat fenyeget.

1992 április 20-ára emlékkoncertet szervezett a Queen három tagja Freddie Mercury tiszteletére, amely tiszteletteljes megemlékezés volt Freddie életére és mûvészetére, másrészt tudatosítani kívánta az egész világon, hogy az AIDS válogatás nélkül szedi áldozatait, és nem csak lehetõségünk, hogy védekezzünk ellene, de a világ és mindannyiunk jövõje szempontjából kötelességünk is.

Ezt az ünnepet a pop- és rockvilág legismertebb képviselõi juttatták el a Wembley stadionba jelenlévõ 72 ezer rajongóhoz, és a mûholdak segítségével 70 ország mintegy 5 milliárd tévénézõjéhez. A rendezõk tudatában voltak annak, hogy a fiatalokra minden orvosi intelemnél, szórólapnál nagyobb hatással lehet, ha kedvenc együttesétõl vagy szólóénekesétõl hangzik el a figyelmeztetés: ne engedjük, hogy korunk pestise bárkit is magával ragadjon, hiszen a döntés joga a miénk!

A koncert nemcsak eszmeileg járult hozzá az AIDS elleni harchoz, a közvetítési jogdíjak, belépõk és kegytárgyak eladásából mintegy 12 millió font folyt be az AIDS alapítványokra.